Oszd meg!

2009. július 18., szombat

Kovászos uborka

Anyukám tudott a világon a legfinomabb kovászos uborkát készíteni, de sajnos ő már meghalt tavaly nyáron. Hogy mi volt a titka, nem tudom, semmi ördöngősség nem volt benne, mégis, a hozzávalók aránya, az érlelés ideje, vagy nem tudom mi, de minden nagyon tuti volt. Én most csináltam először, remélem, ha elkészül, fincsi lesz.


Hozzávalók: annyi közepes méretű uborka, amennyi egy ötliteres üveget kb. 3/4-ig tölt meg, 4-5 evőkanál só, 2 gerezd fokhagyma (kihagyható), 1-2 szál kapor (a virágával együtt), kb. 3-4 liter víz.

Elkészítés:
Az uborkákat jól megmossuk, hogy ne maradjon rajta semmilyen szennyeződés, majd a végüket levágjuk. Bevágjuk az egyik feléről az uborka 3/4 részéig, majd a másik felén erre a vágásra merőlegesen ugyanígy járunk el. Belerakjuk az uborkákat az üvegekbe, beletesszük a fokhagyma girizdeket, a kaprot az uborka közé nyomjuk, majd felforraljuk a vizet, beletesszük a sót, lehűtjük langyosra, majd langyosan az uborkára töltjük, hogy ellepje. Az üveg tetejére egy szelet kenyeret teszünk. Majd lefedjük.
Nem fontos dugig tölteni az üveget, mert akkor lehet, hogy kifut.
A kovászos uborkát a napon érleljük, de éjszakára behozzuk a lakásba. 3-4 nap alatt kész van. Ha "megérett", az uborkákat egy tálba szedjük, a levével leöntjük, és a hűtőben tároljuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails