Oszd meg!

2010. január 2., szombat

Házi vaj

Hát, hogy jártam!!! Egy éjszakát szomorkodtam rajta. Azokat a képeket, amiket karácsony előtt és karácsonykor készítettünk, köztük ugye csomó ételfotó, véletlenül kitöröltük a fényképező memóriakártyájából. :-(((
Már túltettem magam rajta, nem nagy durranások voltak, de azért feltettem volna ide.


Ez a kis vajacska friss, "téeszes" tejből készült, mivel boltiból nem lehet. Még soha ilyen vastag tejszínréteg nem volt a tejen, pedig régóta hordjuk haza. Igazából mascarpone lett volna belőle, de már bőrös volt a teteje, így vajnak sikerült. Isteni finom, krémes.

A mennyiség 2 liter felforralt tejből készült. Miután felforrt a tej, kihűlt, másnapig hűtőben pihent. Centis tejszínréteg keletkezett rajta (biztosan a tetejéről merték, még nem volt felkeverve), ami már kissé megbőrösödött. Próbáltam leszedni a bőrt, nem sikerült. Gondoltam összebotmixerelem, és akkor nem lesz zavaró. Miközben "köpültem a mixeremmel", az egész vajjá változott.
Nem bántam, nagyon fincsi vajas kenyeret evett a kisfiam vacsorára. Kemény, krémes, ízes, műadalékok nélkül.

5 megjegyzés:

  1. Sajnálom hogy így megjártál a képekkel, pedig szívesen megnéztem volna őket!!

    Nagyon ügyes vagy, és biztosan szuper volt a vaj. És valóban, legalább tudod mit is ettetek.

    VálaszTörlés
  2. Forralt tejből???? Nekem éppen várnak a házi vajas fotóim, de én nem tejszínből, hanem tejfölből készítettem. És szándékosan. :)
    Sajnálom a fotókat, bizony rosszul esik!:(

    VálaszTörlés
  3. Sajnálom a fotókat, velem 2 hónapja történt, de én a laptopról tüntettem el valahogy:(
    A vaj viszont szuper!!

    VálaszTörlés
  4. De kár a képekért!
    De ne szomorkodj...lesz még!!!

    VálaszTörlés
  5. Szeretnem elkesziteni, de nem teljesen ertem. Csak a tetejen keletkezett tejszint keverted, vagy az egeszet?

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails