Oszd meg!

2010. április 20., kedd

Kölestej

Még mindig a kölessel kísérleteztem, gondoltam, ha van gabonatej, meg rizstej, meg egyéb tej, kipróbálom kölesből. Rizsből egyébként nem sikerült nekem, mert olyan nyúlós, nyákos volt, mint a csiriz. Kölesből fincsi volt (bár azért egy olyan régi nagy tejivónak, mint én voltam, szokni kell). Kakaós változatban is elkészítettem, néhány kávéskanál kakaóport adtam hozzá, és kissé édesítettem.
Persze a sima tejes változatot is édesíteni kell, natúrban nem az igazi.


Hozzávalók:
tetszés szerinti mennyiségű köles, kétszeres mennyiségű víz. Édesítésnek: méz, vagy agavé szirup vagy stevia (lehetőleg ne cukor!)
A kölest feltesszük főni és a hagyományos módon megfőzzük. Ezt követően egy turmixgépbe tesszük, felöntjük kb. 4-5 szörös mennyiségű vízzel (lehet kísérletezni, hogy mennyi, ne túl sűrű, ne túl híg) és jó alaposan, több percig turmixoljuk.
A kölesszemek szinte teljesen elvegyülnek, nem is kell szűrni. Kis idejű állás után lehet csak látni, hogy leülepszik, ekkor elég egy felkeverés neki.

Kakaós kölestej
(a kakaó kissé sűrűbbé teszi az állagát, ezért ha valaki kakónak issza, akkor hígabbra készítse)


Miért is jó ez?
Egyrészt, aki alaposabban utánanéz a tejcinek, látja, mi a helyzet (én próbálok leszokni róla, néha egész jól megvagyok nélküle, néha meg nagyon nehéz), én most nem írok erről kisregényt, úgyis megoszlanak a vélemények, másrészt a köles még lúgosító hatással is bír, úgy tudom, így két légy egy csapás.

2 megjegyzés:

  1. Csak ámulok és bámulok hogy miket nem tudsz!!! Nagyon ügyes vagy és látom végigcsinálod amit kitűztél magadnak. Gratulálok hozzá!!

    Nagyon jól hangzik, és elhiszem neked hogy finom!!:)

    VálaszTörlés
  2. Régen én is nagy tejivó voltam, de a gyomrom úgy döntött nem emészti tovább a tejcukrot.
    Sokféle növényi tejjel próbálkoztam de egyik sem volt jó, kivéve a pohánka tejport. Ez hasonlít leginkább a tejre.

    További jó kísérletezést és szép napot!

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails