Oszd meg!

2010. március 14., vasárnap

Vega kolbászkrém

Amit egyedül hiányolok belőle, az a füstölt íz. Nyáron majd mikor a többiek szalonnát sütnek, biztosan fogok ilyent csinálni, és akkor megpróbálom kicsit megfüstölni, hogy ízre kapjon.
Amúgy ha a füstös ízt nem számítom, teljesen kolbász íze van. A fűszerezéssel óvatosan kell bánni, nekem az első nem sikerült, túl sok paprikát tettem bele. Ez a második már finom ehető volt. Inkább kevesebb fűszer az elején, és lehet még bele keverni, ha kevés.


Hozzávalók:
1,5 csésze bio búza, 1,5 csésze barnarizs, fűszerek: pirospaprika, köménymag, só, icipici bors, icipici fokhagyma, icipici vöröshagyma apróra vágva, tengeri só (a fűszerekkel lehet egyéni ízlés szerint variálni), kis víz, hogy kenhető legyen.

Elkészítés:
A búzát beáztatom 3-4 órára, de egy éjszakára is lehet. Ezt követően vizet cserélve rajta felteszem főni, és addig főzöm, míg teljesen puha nem lesz (ez kb. 1,5-2 óra), a vizet néhányszor lecserélem rajta. A barnarizst szintén puhára főzöm. A főtt gabonákat a fűszerekkel jól összekeverem, hozzáteszek egy kis vizet, majd éppenhogy a botmixerrel egyet brümmentek rajta.
Ha kell, utánízesíthető.

Hopsz, most ütött szöget a fejembe, hogy talán egy kis szójaszósz víz helyett adhatna neki egy kis füstös ízt..... :-)



5 megjegyzés:

  1. Áldott, békés húsvétot Neked és a szeretteidnek!

    VálaszTörlés
  2. Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok neked és egész családodnak!

    VálaszTörlés
  3. Kellemes Húsvéti Ünnepeket Kívánok!!

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm lányok! Én is kívánok nektek áldott, boldog, békés Húsvéti Ünnepeket! :-)

    És minden kedves látogatónak!

    VálaszTörlés
  5. Bioboltokban lehet kapni füstölt sót, vagy van füstölt vegakolbász is amivel még füstölheted. A szójaszósz is jó, de nem mindegyik füstös.

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails